Fényvezetők
Egy barátom nemrég azt mondta, a távközlésben manapság már semmi érdekes nincs az „utca embere” számára. Különös, paradox helyzet ez, hiszen ma már általános elvárás, hogy mindenhol kiváló minőségű szolgáltatást nyújtson egy távközlési cég, hogy mindenhol legyen térerő és gyors mobil széles sáv, miközben az iparág a cél érdekében minden tekintetben komplex, bonyolult változásokon megy keresztül. Cégek, technológiák kerülhetnek a süllyesztőbe, és újak léphetnek a helyükbe.
Szerintem soha nem volt még ilyen izgalmas a távközlés, mint most. Olyannyira, hogy az iparági multik, illetve a kisebb vállalkozások minden rezdülését követő szakemberek, valamint a média képviselői számára el sem tudnék képzelni ennél izgalmasabb időszakot. A mobil széles sáv hódítását látszólag semmi sem állítja meg, a vezetékeken pedig elképesztő sebességgel közlekedik az adat – hála az újabb technológiáknak.
És mégis, a piac meghatározó szereplői számára ez nem a kényelmes karosszékben tespedés időszaka. Nem csak azért, mert az ügyfelekért ma már rendkívül ambiciózus alternatív szereplők is versenyeznek, hanem egy sor olyan külső tényező miatt is, melyeket évekkel ezelőtt senki nem látott, senki nem várt. Az akkori időszak telekommunikációs felsővezetőire különös kettősség volt jellemző: vagy a szemük volt be-, vagy a kezük megkötve. Ez olyan hiba, amit ma már nem lehet újra elkövetni.
A távközlési cégek pénzügyi eredményeit figyelve kijelenthető, hogy – különösen jelen gazdasági helyzetben – a telekommunikációs szektor nem arany tojást tojó tyúk többé. A mobilszolgáltatók, melyek évekkel ezelőtt még óriási nyereséget termeltek, most rendre veszteségbe futnak, kis túlzással az egzisztenciájuk forog kockán. A vezetékes hálózatok továbbfejlesztésébe, új kábelek lefektetésére senki nem mer komolyabb összegeket szánni. A hezitálás nem teljesen alaptalan: aki most rossz stratégiai döntéseket hoz, azon már csak a csoda, vagy egy nagyon gazdag nagybácsi (anyacég) segíthet.
Az okokkal szerintem nagyjából mindenki tisztában van, a kiutat azonban egyelőre mintha nem mindenki látná, a dilemma pedig egyre hangsúlyosabban ott lóg a levegőben: tényleg a vízművek szintjére kell süllyedniük a távközlési cégeknek, vagy akarnak, tudnak hozzáadott értéket termelni fogyasztóik számára? Erre a kérdésre most már rövidesen választ kaphatunk, a piac jelenleg zajló technológiai és gazdasági változásai előbb-utóbb mindenkiből kikényszerítik a döntést.
Ezt a változási folyamatot mutatja be az Internet Hungary 2011 Fényvezetők: Széles sáv mindenütt! szekciója, ahol az iparág előtt álló legfontosabb kérdések kerülnek előtérbe a meghívott nemzetközi és hazai vendégelőadók közreműködésével.
Izgalmas délutáni programnak ígérkezik.














![[origo] [origo]](/upload/sponsors/96_small.jpg)


























































