
38 éves. Pályafutását korán, 18 éves korában kezdte egy élelmiszer nagykereskedelemmel foglalkozó Holdingnál, majd 1992-ben került át a G-Roby-hoz, az akkor megnyíló budai élelmiszerdiszkont üzletvezetőjeként. Néhány év után a cég központjába került, ahol először a beszerzésekkel foglalkozott, majd visszatért eredeti programozói végzettségéhez, és a cégcsoport informatikai vezetését végezte, beleértve a működéshez szükséges programok elkészítését. 1999-ben a cégtulajdonos Gárdonyi Róberttel együtt megtervezték és Budapesten elsőként elindították a házhozszállítás szolgáltatást, majd 2000-ben megnyílt a saját szegmenségen ma is piacvezető G-Roby On-Line Shop (www.groby.hu). Most a cégcsoport egyik igazgatójaként feladata a folyamatos fejlődés informatikai hátterének biztosítása, valamint az on-line áruházat üzemeltető G’Roby Netshop Kft. vezetése.
(FMCG, KKV, ügynökség, pénzügyi szektor). Az üzlet hatékonysága a kupon bevezetésével. Mi lesz a diszkontvadászokkal? A hűséges vásárló és a megtérülés. Valóban vevőket csalogat el a hagyományos piacterektől? A retailra gyakorolt hatás - pl. bevásárlóközpontok.