Tisztelt Hölgyem, Uram! Kedves Kolléga!
Önt és kedves munkatársait is örömmel látjuk hazánk meghatározó infokommunikációs szakmai tanácskozásán, a 12. alkalommal megrendezett Internet Hungary konferencián, amely idén
Október (10) -11-12-én, a siófoki Hotel Azúrban lesz.
A rendezvényen évről évre 1200-1300, a média, a hírközlési, az informatika, a marketing és a kommunikáció területén dolgozó, hazai és multinacionális cégeket, az államigazgatást vagy a civil szférát képviselő döntéshozó és szakember vesz részt, hogy találkozzon és eszmét cseréljen a hazai infokommunikációs piac meghatározó véleményformálóival és a meghívott nemzetközi szaktekintélyekkel.
Az Internet Hungary konferencia természetesen minden évben igyekszik teljes körű áttekintést adni a szélesen értelmezett infokommunikációs szektor előző egy évének fejleményeiről, segítve a résztvevőket eligazodni a legfrissebb technológiai és üzleti innovációk, konvergencia-jelenségek, illetve az ágazattal kapcsolatos uniós törekvések, hazai kormányzati szándékok és új jogszabályok között. Emellett minden évben „mélyfúrást” is végzünk, kiemelve egy-egy, az ágazat jövőjét alapvetően meghatározó jelenséget, amelyet minden oldalról körbejárva alaposan kivesézünk. Idei rendezvényünk fókuszára utal a konferencia mottója:
Okosak és intelligensek
Az intelligencia komplex képesség, ami a problémamegoldásra irányul. Ide tartozik például az összefüggések átlátása, az emlékezőképesség, a gondolkodás gyorsasága. A konferencián okos stratégiák, eszközök, megoldások és üzleti modellek adnak randevút intelligens megoldásoknak, alkalmazásoknak, szoftvereknek és értékesítési technikáknak. Az "okos" és "intelligens" szavakkal leírható emberek, alkalmazások, készülékek és megoldások mellett azonban azt is szeretnénk bemutatni, hogy a technológiai fejlődés elérni látszik abba a szakaszába, amikor a gépek közötti (m2m) kommunikáció már a digitális világtól tudatosan elzárkózó, vagy azon kívül rekedő embereket is képes részesíteni a digitális gazdaság és társadalom előnyeiből. Ez az igazi e-Befogadás! A számítógépet nem használó falusi néni egy okos e-egészségügyi alkalmazásnak köszönhetően nagyobb biztonságban van, mint valaha, miközben áramfogyasztását egy smart metering alkalmazás optimalizálja. Amikor pedig meglátogatja az unokákat a közeli városban, az intelligens közlekedési rendszernek köszönhetően nem kell a dugóban ülnie a buszon… A hangsúly - az intelligens megoldásokkal járó társadalmi jelenségek megértése mellett - természetesen idén is elsősorban az üzleti következményeken lesz: új, intelligens hirdetési és értékesítési megoldások, e-kereskedelem, tartalom-előállítás, -továbbítás és -fogyasztás, konkurenciaharc az ajánlók és keresők piacán, mesterséges intelligencia alkalmazások stb. Vajon mindenki egyformán érdekelt az intelligens megoldások, az okos gépek elterjedésében? A pontos mérések, az egzakt eredmények kevés helyet hagynak a "kreatív" elszámolásnak, a mismásolásnak, a teljesítményhiányt magabiztossággal fedező félmegoldásoknak. Nagy idők tanúi lehettünk az elmúlt másfél évtizedben: a szemünk előtt játszódott le az ipari forradalomhoz fogható információs forradalom. De eljön-e a mesterséges intelligencia forradalma? Milyen kételyek merülhetnek fel a gépek közötti adatforgalom ugrásszerű növekedésével, az automatizált rendszerekkel, az emberi kreativitást helyettesítő adatbányászati, elemző és problémamegoldó alkalmazásokkal kapcsolatban? Lehetséges-e annyi adatot, szempontot, megfigyelést felhalmozni, hogy valóban modellezhetővé váljon az emberi viselkedés - és nemcsak az egyéné, hanem egész társadalmaké vagy pénzügyi-gazdasági rendszereké? El tud-e jutni a mesterséges intelligencia egy olyan magas szintre, hogy időben előrejelezze (sőt elhárítsa) a pénzügyi válságokat és társadalmi feszültségeket? Mihez kezdünk majd magunkkal, ha nem lesznek feszültségek, mert azokat a „gép” már kialakulásuk előtt feloldja? Ne feledjük, az elektromos távírónak, a tévének és sok más újításnak sem jósoltak nagy jövőt... Sok példát lehet felhozni félresikerült jóslatokról. Érdemes tehát óvatosan jósolni, mert a fejlődés útjai nem mindig kiszámíthatóak.
Az Internet Hungary konferenciát két új kezdeményezéssel is bővítettük:
1. Bevezettük a nulladik napot - évről évre egyre többen jelezték, hogy már előző este szívesen lejönnének a konferenciára, elkerülve a korai kelést a rendezvény amúgy is nagyon tömény első napján. Ezt az igényt felismerve úgy gondoltuk, ha már lehetővé tesszük a „nulladik napot”, akkor ne maradjon ez az este sem szakmai program nélkül, ezért szerveztünk egy extra workshopot, amely egyben témát adhat az esti és másnapi beszélgetésekhez is. Olyan témát igyekeztünk választani, amely vélhetőleg most nagy figyelem kisér: Tenyérbemászó címmel azt boncolgatjuk, miképpen lehet a mobilvilághoz közelebb kerülni, miképpen tudjuk azt a legjobban saját hasznunkra hasznosítani
2. Regionálissá bővítettük a konferenciát – az elmúlt években sokan jelezték, hogy – akár regionális terjeszkedésük megalapozása, akár csak a partnerkapcsolatok kialakítása vagy elmélyítése érdekében – szívesen vennék, ha a környező országok sikeres infokommunikációs vállalkozásai is képviseltetnék magukat az Internet Hungary rendezvényeken. A kérésnek eleget téve idén hét ország vezető online szakembereit hívtuk meg a „közép-európai online kerekasztalhoz”. A regionális együttműködés értelmének megerősítéséhez talán érdemes felidézni a Neumann János által megalapozott játékelmélet egyik alapdilemmáját: a “szarvasvadászat” lényege, hogy két vadásznak el kell döntenie, szarvasra vagy nyúlra akar-e vadászni. A szarvas értékesebb a nyúlnál, de csak akkor tudják elejteni, ha együttműködnek, míg nyulat egymagában is tud lőni bármelyikük. Noha mindkét vadász jobban jár, ha együttműködnek, mindkettőjük számára kockázatosabb is, mint nyúlra vadászni – ha nem bíznak meg kellőképp egymásban, mindketten nyúlra fognak vadászni, ezzel elesve a lehetséges nagyobb zsákmánytól…
Több konferencia egy helyszínen! Konkurenciája ott lesz. És Ön?