Mindenki otthona Siófok


2020. október 6-7.

Felvezető, vendégváró. Beköszönök és megmagyarázok.

2020. október 6.
kedd
08:35–08:45
okt. 6.
Megnézem a programban

„Verseny nélkül még mindig egysejtűek lennénk.” (Dr. House)
Axiómák. Bizonytalanság és bizonyosság.
Az ember, amikor már valamennyire megismerte a világot, megpróbálja abból következtetni, hogy a világ milyen alapköveken nyugszik. Például úgy látja, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes, de persze néha (vagy nem is olyan néha) inkább a cikk-cakk. Rájön, hogy van, ami másokból következik, de van olyan is, ami mindentől független alapigazság; és ezek lesznek azok az axiómák, amelyekből az addig megismert világ felépíthető, levezethető... De az ember nem áll meg az eddig megismert világ pereménél, az axiómákból elméleteket épít arra nézve is, hogy milyen a még ismeretlen világ, majd a gyakorlati kutatások ezeket az elméleteket próbálják megerősíteni. Már Platón is imádta ezt. Ez vagy sikerül, vagy valahol ellentmondásra jutunk, és az immár tágabb világból új axiómákat kell levonni némi bizonytalankodás után. Euklidesz után jön Bolyai-Lobacsevszkij-Gauss, Newton után jön Einstein, új axióma rendszerekkel, új teóriákkal. A pandémia egy sor axiómát összetört: nem biztos, hogy a világ fejlődése az egyre kisebb távolságok, az egyre szorosabb kapcsolatok irányába kell, hogy haladjon; lehet, hogy mégiscsak kell az egészséges mértékű izoláció... Egy sor szakma, iparág tönkremegy, mások fejlődésnek indulnak. De nem csak a pandémia, hanem mondjuk a robotika, az automatizáció, az egyre nagyobb sebességű internet is új axiómák keresésére kényszerít bennünket, és az is egy verseny, hogy ki találja meg hamarabb az érvényeset…
Vajon miért a kijelölt cél lesz álmaid korlátozója? Vajon miért szokott a legjobb ötlet is a stratégiamentes indulaton elbukni? Az indulat, az előítéletesség és a véleményformálás a valóság formálója… Hol üti fel a fejét a katarzis?

Előadó