A Facebookon a villamos művek megkérdezi, hogy én is szeretem-e a töltött paprikát, az olajfinomító meg közli velem, hogy gyönyörű idő van egy kis biciklizéshez. A sarki zöldséges minden paradicsomszállítmányról külön galériát tölt fel, a kávézó pedig liveblogolja, ha végre betér valaki, és rendel egy cappuccinót. És a kávéimportőr meg persze retweeteli.

Mindenki ott akar lenni a közösségi médiában, mindenki nagyon, de nagyon lazán nyomja. A bankom szerint például menő az új hitelkártya-ajánlatuk, én meg csak pislogok,  hogy semmi THM, csak az, hogy cool, meg király, ezek még nálam is hülyébbek a pénzügyekhez, majd biztos együtt röhögünk, ha megint elfelejtem a PIN-kódomat. Mert újat nem tudnak adni, az is biztos.

Pedig a közösségi média nem a Facebookot jelenti, és persze mielőtt a tanácsadók nagyobb fokozatra kapcsolnának, még csak nem is a Lindkedlnt, meg a Twittert. Mert hiába ír az egész marketingosztály vicces status update-ket, attól még nem nőnek a bevételek. És még csak szimpatikusabb sem lesz a cég.

A média ma már közösségi média. Valaki gyártja, valaki like-olja, valaki megosztja. Valaki unalmában, valaki hobbiból, és valaki azért, mert ezzel keresi a kolbászra és Cuba Librére valót. Ilyen egyszerű az egész.

És a közösségi média nem azt jelenti, hogy a bankom a haverom lesz, és együtt járunk majd kocsmázni, csak annyit, hogy ezentúl nem vághat át olyan könnyen, mert ha kamuzik, a közösség rögtön beszól neki. És még jól ki is röhögik. A közösségi média nem reklám, nem ügyfélszolgálat, nem pr, és nem is egy postaládába, ahova be lehet dobni a kedvezményes bónokat. A közösségi média egyszerűen csak egy újabb felület, ahol lehet kommunikálni. És ahol nehezebb hazudni, és szlogenek mögé bújni.